Tetoválás, avagy megéri-e az életre szóló kép a bőrön?

Tetoválás, az ősi művészet
Tetoválás, az ősi művészet

A tetoválás egy életre szóló elkötelezettséget jelent. Megéri-e ilyen tartós nyomot hagyni a bőrünkön és milyen lehetőségei vannak eltávolíttatni, ha megunta? Olvasson tovább és a tetoválás minden műhelytitkára fény derül.

A kezdetek

A tetoválás mint művészeti ág gyökerei évezredekkel mostani korunk előtt keresendőek. Már a törzsi együttélés korában is fontos volt a bőr pigmentekkel való megjelölése, erre számtalan oka volt őseinknek. A csoporton belüli hierarchia, a hősi tettek halálig tartó megörökítése, a harcosok morcos vonásainak felerősítése, a törzsön belüli érettségi szint megjelenítése.

A számtalan funkció mellett a díszítő célzat sem volt mellékes. Az esztétika mellett a másik nemnek, főként a férfiak hölgyek felé tett jó benyomása elsődleges volt, hiszen ez biztosította a vérvonal fennmaradását, ez napjainkban sincs másképp.

Ezután úgy tűnik, egy nagy szünet következett. Egészen a ’60-as évekig kellett várni, míg újra elkezdett megjelenni a populáris kultúrában is.

Tetoválás = börtöntöltelékség?

A bőrbe vitt minták még a huszadik század elején is a börtönviseltség és a bűnöző életvitel szinonimái voltak. Ez nem csak előítélet volt, ebben a korban tényleg csak a lumpen elemek szánták rá magukat a tetoválásra. Legfőbb funkciója a börtönbeli hierarchiában elfoglalt hely megjelenítése volt, valamint – a törzsi harcosokhoz hasonlóan – a “hőstettek”, azaz a meggyilkolt börtöntársak számának megjelenítése.

A ’60-as évektől azonban fokozatosan elkezdett beszivárogni a mainstream, azaz a fősodor kultúrájába is. Egyre divatosabbá és elfogadottabbá vált, manapság pedig már egy orvos, tanár vagy bármilyen más megbecsült társadalmi szereplő esetén sem lepődünk meg egy tetoválás láttán.

Melyek a leggyakoribb motívumok?

A témák száma kimeríthetetlenek tűnik. Az örökzöld slágerek melelett mindig megjelenik valamilyen divatirányzat is.

Régóta népszerűek a férfiasnak számító ábrák, mint például az oroszlánfej, csinos meztelen nő vagy harcos, fegyveres rajzok. A kínai írásjelek sem vesztettek népszerűségükből.

A másik örökzöld a családtagok megörökítése, egy elhunyt vagy éppen megszületett családi szereplő felvitele a bőrre.

Az időszakos őrületek közé tartozik a még mindig népszerű idézetek felvésése, nem ritkán nagy bőrfelületeket betakarva.

Hogyan lehet megszabadulni a tetoválástól

Egy megunt vagy aktulitását vesztett tetkó kellemetlen lehet tulajdonosa számára. Egy divattetkót vagy a volt kedvest megörökítő monogramokat sokan eltávolíttatják vagy elfedik.

Az egyik fő módszer tehát, ha kiegészítteti vagy felültetováltatja a régi rajzot. A másik lehetőség a lézeres kezelés, ahol lényegében feldarabolják a tetoválást, az így “felaprított” pigmentdarabokat pedig már kis idő elteltével elszállítja és “megemészti” a szervezet. Az első módszer egyszerűbb, míg utóbbi tökéeletes de fájdalmasan és költségesen elérhető megoldás.

Önnek van valamilyen ábra a testén? Eljátszott már a tetoválás gondolatával, ha még nincs? Bezséljük meg a hozzászólásokban!

L’art pour l’art – avagy a művészek mind ingyenélők?

Művészet a művészetért
Művészet a művészetért

Régi kérdés, hogy a művészek hajtanak-e hasznot. Vagy inkább cask ingyenélők, akik jól mulatnak a “civil” társadalom költségén. Ön szerint?

Mindez a Cate Blanchett kizárólagos szereplésével készült flm, a Manifesztum megtekintése után jutott eszembe. Ha ez most filmajánló lenne, egy olyan unalmas sorral folytatnám, mint például “a film éles társadalomkritikát fogalmaz meg”,  bla, bla.

De sajnos igaz a klisé. 12 teljesen különböző karakterrel találkozunk, és mindegyikük a művészet szerepéről ad elő hosszú monológokat.

A film nagyon hasznos, cselekménye azonban nincs. Első megtekintése még az Üvegtigrisénél is fájdalmasabb, annyira nem történik semmi benne. A cím tökéletes, hiszen minden egyes jelenetben egy kiáltvány hangzik el a művészet szerepéről, a Cate Blanchett által alakított 12 karakter egyike által.

Hogy a filmajánlós kikacsintásból visszakanyarodjunk témánkhoz, az egyik jelenetet emelném ki, mely különösen megfogott. Egy hatalmas teremben ülő, valószínűleg tőzsdei brókerek telefonálnak és tárgyalnak frusztráltan a telefonon keresztül. Egy hideg tekintetű, jó karban lévő, középkorú nőt emel ki a kamera, elegáns kosztümben. Arcán folyamatosan az “értem én, de nem érint meg a dolog” flegma kifejezése látszik. “Nothing personal, just business” – azaz semmi személyeskedés, csak üzlet – ezt juttatja eszembe a jelenet, a narráció is erre utal. Az üzlet világa, mely az abban dolgozó emberek világa is egyben, nem enged teret a felesleges tényezőknek, mint például érzelmek, morál, etika, becsületesség. Haladni kell előre, a technológia által kijelölt fényes ösvényen. Aki nem hasznos, felesleges, Aki lemarad, megérdemli. Aki nem elég kemény, kihullik, na és?

Mondhatná, hogy ez semmi újat nem jelent. És igaza is van! A művészet szerepe mindig is egyfajta ellensúlyozás volt. Ha túlságosan eltolódik a társadalom valamelyik szélsőség irányába, a művészek kritikát fogalmaznak meg és rámutatnak az ellentmondásokra, a bizarr túlzásokra.

Persze vannak olyan művészek, akik nem foglalkoznak a társadalmi szerepvállalás kérdésével. Egyszerűen kifejezik önmagukat, mert máshogy nem tudnak létezni. Közben azért örülnek, ha néhány művüket értékesíteni tudják. Ez segít nekik a továbbiakban, hogy folytathassák önkifejezésüket.

Bármelyik ágról is legyen szó, a művészetek megihletnek, segítenek visszatalálni igazi önmagunkhoz, vagy éppen új területeket fedezhetünk fel általuk, saját magunkban. Megállunk egy pillanatra és elgondolkodunk – mivégre is vagyunk ezen a világon?

Művészet a művészetért? Inkább művészet az emberekért.

Köszönjük!

 

Baby on board – a felnőttek dögöljenek meg, avagy miért dicsőítjük gyerekeinket

„Baby on board” – azaz gyerek a fedélzeten feliratú matricákkal egyre gyakrabban találkozunk a forgalomban. Mire jó ez és mi áll a jelenség mögött?

Sárga háromszögben vagy piros körben lévő figyelmeztetésként találkozunk sok autóstársunk járművén ezzel a felirattal. Elsőre teljesen érthetőnek és jogosnak tűnhet. Ha valaki gyerekkel utazik, nem Forma-1-es pilóta módjára fog közlekedni, hanem megfontoltan, lassabban, nyugodtabban..

És erre miért kell figyelemeztetni a többi közlekedőpartnert? Mert gyerek nélkül gyorshajtunk, szabálytalankodunk, mindenkit ledudálunk és kikiabálunk az ablakon, hogy „takarodj már az útból de büdös paraszt, hogy a k*rva anyádat b*sznád meg!”?

Egyszerre már nem is olyan érthető az elsőre ártatlannak tűnő felirat. Azon túl, hogy másképp közlekedünk gyerekkel, felveti a kérdést: többet ér egy gyerek élete, mint egy felnőtté?

Ennek kiderítéséhez érdemes kitérnünk arra a kérdésre, hogyan változtak meg a gyerekvállalási szokások napjainkban. 30-40 évvel ezelőtt korábban szültek a nők, és átlagban is több gyermeket vállaltak. Bár elsőre meghökkentőnek tűnhet a megállapítás,

„a gyerek kevesebbet ért akkor, mint ma.”

Jut is-marad is alapon ha az akár csak három gyerek közül meghalt egy, még mindig maradt kettő másik.

Napjainkban sok változásnak lehetünk tanúi e téren. A nők jelentős része felsőfokú végzettséget szerez. Az alapképzés elvégzését követően is már 23 évesek jellemzően, s csak ekkor kezdik még el „bedolgozni” magukat egy adott munkahelyre. Egyetem, PhD, orvosi diploma – mind olyan tényezők, melyek még inkább kitolják a gyerekvállalás időpontját.

Az anyukák többsége így nem ideális korban szüli meg első gyermekét, sok nehézséget követően, nem ritkán évekig tartó számtalan sikertelen mesterséges megtermékenyítési kísérlettől frusztráltan.

Ennek egyik következménye, hogy a gyerek felértékelődött. Hasonlóan az árupiachoz, a csekély számú és pótolhatatlan jószág értéke akár felbecsülhetelenné is válhat. Mit teszünk egy ilyen jószággal? Óvjuk még a széltől is, elszigeteljük a világtól, nehogy baja essen.

“És ‘Baby on board’ matricát ragasztunk az autónkra.”

A fenti jelenségre adott humoros válasz, amikor az autóstársak „Adults on board – we also want to live”, azaz „felnőttek a fedélzeten – mi is élni szeretnénk” feliratú levonókat helyeznek el járművükön.

Akár van matrica az autóján, akár nincs, arra kérjük: mindig vezessen óvatosan és körültekintően, hiszen bármelyikünk élete egyszeri és megismételhetetlen. Akár gyereké, akár felnőtté.